2021 januárjától új támogatási források nyíltak meg, amelyek a lakás, ház felújítását könnyítik meg. A támogatást gyermekes szülők, családok vehetik igénybe.
Tény, hogy a nyári nagy hőség csak vízparton kellemes, tetőtéri otthonunkban valóságos átok a négy fal közé szorult, fülledt, meleg levegő. Idén élvezze a hűvös szoba előnyeit! A klímaberendezés első gondolatra kézenfekvő megoldás, de sokaknak az inkább megfázást jelent.
A fürdőszoba lelke a kád – vagy a zuhany. Vitathatatlanul nagy rajongótábora van mindkettőnek és úgy hozta az élet, hogy párosunk tagjai megint nem egy oldalon állnak
A friss levegő ugyanis nem luxus, minden évszakban fontos, hogy zárt tereinkben is rendszeresen szellőztessünk, ugyanis, ha szervezetünk levegőellátása nem megfelelő, agyunk nem jut elegendő oxigénhez, ennek következtében pedig az alvásminőség, valamit az általános közérzetünk is romolhat.
Ha teljesen le akarjuk csupaszítani a tényeket, a konyha egy olyan helyiség, ahol dolgozunk: főzünk, tálalunk, mosogatunk, ami bizony gyakran kosszal és nagyobb mennyiségű nedvességgel is járhat. Nem kérdés tehát, hogy az ideális konyhai padlóburkolat két kitételnek mindenképpen meg kell feleljen, azaz legyen
Régi építésű házak esetén idővel felmerül az utólagos hőszigetelés kérdése. Nagyon egyértelműnek tűnik ennek szükségessége, mégis anyagi megfontolások és a munka nagysága miatt sokan halogatják a megvalósítást.
A Pantone a korábbiévekhez hasonlóan idén is megválasztotta az év színét; az új évtized első évében a klasszikus kékre (Pantone 19-4052) esett a választás, mely a cég szavaival élve „időtlen és örök”.
Legyünk őszinték: ha lefolyóra gondolunk, szinte biztos, hogy egyből a klasszikus körformájú, lyukacsos megoldásra gondolunk, arra a sablonos lefolyóra, amiből nemhogy stílusában, de méretben is szinte teljsen egyező darabok készültek évtizedekig.
Kövesd velünk a következő hetekben, hogy halad a fürdőszoba projekt és tudd meg, a burkolatok, szaniterek kiválasztásakor Rami vagy Máté tudja majd jobban érvényesíteni az elképzeléseit ;-)
Ahogy Rami posztjából is kiderül: a burkolat színével kapcsolatban Máté elképzelése, azaz a sötét színvilág nyert. Sportosan fogalmazva 1-0 a javára, na de messze még a vége!
Ahogy arról korábban már szó esett, a burkolatokat Ramóna és Máté már kiválasztotta, de persze azoknak még fel is kell kerülniük és egyáltalán nem mindegy, hogy mivel és hogyan...
Mindenki lakik valahol. Ha fenntartható módon akarunk házat építeni, annak olyannak kell lennie, amely az erőforrásokból legfeljebb annyit fogyaszt el, ami a minket jogosan megillető hányad, és amely képes legfeljebb egy életciklus alatt újratermelődni, megújulni. Ez a fenntartható építés.